Elmúlt a Karácsony, számunkra csupán egyetlen nappal, melyet a családunk körében töltöttünk.
Sem az ő, sem az én családom nem kifejezetten hívő család. Nincs templomba járás, sem imádkozás, s pár éve megszűnt a karácsonyfa körüli Mennyből az angyalozás is. Hozzáteszem, gyerekkori élményeim közé tartozott az éneklés, így ennek elmaradását kicsit bánom, de egyedül csak nem állok oda, hogy Szép fenyő, ó, szép fenyő. Másrészről idén elmaradt az ajándékozás is, ami viszont kirívó eseménynek számít, mert ilyen még nem volt.
Azért ez az ünnep is megért egy misét. Bár megbeszéltük, hogy senki nem vesz semmit, ahhoz képest egy-két apróság így is került a fa alá. Még jó, hogy mi sem tartottuk magunkat annyira szigorúan a tervhez, különben elég kellemetlen lett volna az az öt perc néma csend, ajándékkal a kézben.
A két gyerek örült, a kicsi még szó szerint kicsi, így számára még Jézuska és a többiek díszítették fel a fát, és az ajándékot is ő szerezte be.
A nagy pedig csak azt gondolja magáról, hogy nagy, de valójában még ott lóg a fenekén a tojáshéj. De azért már nyújtogatja a szárnyait, s ott tipeg a fészek szélén egyensúlyozva.
Talán az idei év kevesebb megpróbáltatással, s több békével telik majd.
A nagy pedig csak azt gondolja magáról, hogy nagy, de valójában még ott lóg a fenekén a tojáshéj. De azért már nyújtogatja a szárnyait, s ott tipeg a fészek szélén egyensúlyozva.
Talán az idei év kevesebb megpróbáltatással, s több békével telik majd.
